Hol kezdődik az ADHD?
Sokan bizonytalanul közelednek az ADHD témájához. Meg tudom érteni őket. Ma már szinte közhelyesen sokat hallani róla, és nem ritka, hogy még jó szándékú szülők, barátok, sőt segítő szakemberek is legyintenek: „ez csak egy divatos címke.” És valóban, a témát sokféle – olykor leegyszerűsítő vagy ellentmondásos – vélekedés övezi.
Nem tartom feladatomnak, hogy bárkit meggyőzzek arról, hogy létezik ADHD, vagy hogy nála éppen ez áll a nehézségei hátterében. A hozzám fordulók gyakran csak annyit szeretnének: végre egyértelmű választ valamire, ami nehezen megfogalmazható, ami nehéz. Sokszor ebben a helyzetben az is elég, ha ideiglenesen kap egy „munkanevet” az a belső élmény, amit valaki régóta hordoz magában. Ez nem címke, nem diagnózis, csak egy irány, ami mentén el lehet kezdeni közösen gondolkodni, keresni, figyelni.
Az ADHD hivatalos diagnózisa gyakran hosszú hónapokat, éveket jelentő várólistákon vagy komoly anyagi terhet jelentő magánúton szerezhető meg. És még ha a tünetek ismerősek is, nem biztos, hogy valóban ADHD áll mögöttük. A hasonló panaszok hátterében sokféle más tényező is meghúzódhat: idegrendszeri érzékenység, túlterheltség, régi elakadások, kapcsolati minták. Ez nem jelenti azt, hogy a nehézségek kevésbé valóságosak lennének – csak azt, hogy sokféle eredetük lehet.
Számomra a diagnózisnál mindig fontosabb kérdés, hogy van-e valami, ami újra és újra megakaszt. Valami, ami kizökkent a belső egyensúlyből, kifáraszt, szétszór, vagy nehezen megfogható – esetenként pedig nagyon is látványosan nehezíti az életet.
Ebben tudok támogatólag jelen lenni. Türelemmel, kérdésekkel, szakmai tudással és olyan tapasztalattal, amely nem pusztán elméleti ismereteken, hanem saját önismereti munkán és sokféle emberi történet kísérésén keresztül alakult bennem.
Segíteni tudok abban, hogy aki hozzám fordul, tisztábban rálásson saját működésére, és ha szeretné, elkezdhesse megfogalmazni azokat a kérdéseket, amelyeket eddig talán nem mert.
Ha pedig úgy alakul, hogy érdemes a diagnózis irányába továbbindulni, közösen kereshetünk olyan helyet, ahol az egyéni körülményekhez leginkább illeszkedő megoldás megtalálható.
De olykor elég, ha van valaki, aki kérdez, nem ítél – és ott van, amíg megszületnek a saját szavak.
Mit vár egy diagnózistól – és mit nem érdemes tőle várni?
Milyen hatással lehet mindez a belső működésre, a párkapcsolatra, a családi egyensúlyra vagy a munkahelyi helytállásra?
Hozhat-e megnyugvást, vagy inkább újabb dilemmákat nyit meg?